#blended #vezetőfejlesztés

A világnak nem tökéletes vezetőkre van szüksége,
hanem „elégjó” vezetőkre.

A VEZETŐI LÉT EGYIK SAJÁTJA, HOGY KÍVÜLRŐL JÓVAL EGYSZERŰBBNEK TŰNIK, MINT AMILYEN. Delegálni, visszajelezni, teljesítményt értékelni, odafigyelni a munkatársakra. SMART célok, coacholás, szakmai támogatás, bevonás, motiválás. Lehetőleg egyszerre. Mindezt akár távmenedzsmenttel, folyamatosan változó körülmények között.

A VEZETŐ A GRILLEN RÉSZTVEVŐK azon kívül, hogy vezetői eszközöket ismernek meg, a saját, valódi attitűdjük és értékrendjük megismerésén is dolgoznak. Nincs olyan „emberfeletti” vezetői „húzás” amelyik magától működik. Segítünk a résztvevőknek, hogy a (jobb) vezetővé válásuk útján felfedezhessék saját magukat és kiaknázatlan potenciáljukat. Tudatos vezetőket képzünk, akik bármilyen körülmények közepette, akár „égető helyzetekben” is megállják a helyüket

A VEZETŐ A GRILLEN egy gamifikált attitűd- és készségfejlesztő tréning, amelyben a résztvevők egy digitális interaktív sorozat izgalmas történeti keretén keresztül oldanak meg kihívásokkal teli szituációkat először a virtuális térben. A vezetőket felszereljük egy olyan feladatszervezési és kommunikációs eszköztárral, amivel irányítani és támogatni tudják az egyes kollégákat a jövőkép felé vezető úton.

AZ EGYES TÉMÁK ÉS EPIZÓDOK KÖZÖTT a digitálisan megszerzett tudást ültetjük át a mindennapok gyakorlatába Action Session vagy Bálterem workshop és Group vagy Team Coaching alkalmak során. Kiemelt hangsúlyt helyezünk a személyes és a remote working közötti különbségekre, a jelenlegi kultúránk alapját jelentő személyes vezetést kiindulási pontként használva. Programunkat úgy építettük fel, hogy egy koherens történetvonalon haladjanak végig a résztvevők, és e mentén találkozzanak az elsajátítandó eszköztárral.

Nincsen két egyforma cég, ezért az adott cég kihívásainak függvényében lehetőség van az egyes élő gyakorló alkalmakat a fókuszoknak megfelelően alakítani.

Édesded álmainkból pontosan ismerjük azt a fejlesztési folyamatot, amikor mindenki lelkesen és időre elvégzi az e-learningeket, ami által költség- és időhatékonnyá válik az információ- és tudásátadás a szervezet számára.
Ez az álom régóta foglalkoztatja a HR szakmát rengeteg nem működő megoldást szülve. Mint tudjuk, ezeken keresztül vezet az út általában a megoldásig. Az eddigiekben a probléma többnyire az élvezhetőséggel, a bevonással és ezek miatt résztvevők elköteleződésével volt:

„Az emberek jobb esetben unják, rosszabb esetben utálják az e-learningeket.”

Újradefiniált e-learning – tudásátadás interaktív digitális filmsorozaton keresztül

Érzelmi bevonódás a fejlesztésbe, „mintha a kedvenc sorozatomat nézném”

Visszamérés, kihívások, story-tesztek

Élő alkalmakon 100%-ban gyakorlás és testreszabás – leülepedett tudásra alapozva

Rugalmas fejlesztési folyamat és felhasználói journey-k

Live trainer – fizikai és digitális élő alkalmak

Kiscsoportos Action Session, vagy akár többszáz fős Bálterem Workshop

Kiscsoportos Action Session és Group/Team coaching, vagy akár többszáz fős Bálterem Workshop

A Vezető a Grillen program kiemelt témái (epizódok)

Miért kell, hogy legyen saját stratégiád?

A stratégia ház felépítése és használata

Élet a stratégia ház elkészülte után

A vezetői teljes felelősség

Vezetői szerepek

Feladat és időmenedzsment

Feladatátadás - SMART célok

Visszajelzés

Tudatos vezetőket képzünk, akik bármilyen körülmények közepette, akár „égető helyzetekben” is megállják a helyüket:

Akik képesek extrém körülmények között is összetartani a csapatukat, akár távoli irányítással

Akik a feszített tempó és a magas tétű helyzetek ellenére is higgadtan és tudatosan vezetik csapatukat

Akikhez szívesen fordulnak a munkatársaik, ha szükségük van valamire

Akik nem csak feketén-fehéren látják a munkát és a munkatársaikat hanem alkalmazkodnak

Akiknek nem kell erőből kommunikálniuk, de ha a helyzet úgy kívánja, tudnak határozottak lenni

Akiknek nem csak értékrendjük van, de tudják is azt képviselni

Akik mindig megtalálják a legmegfelelőbb embert a munkára, és az időt is jól osztják be

Célcsoport

A csoportvezetőktől a középvezetőkön át
egészen a felsővezetőkig.

Digitális élő élmény

A távoli tréningtartáshoz egy olyan platformot alakítottunk ki, mely lehetőséget nyújt arra, hogy
a felhasználók egy funkcióvesztés nélküli tréningen, vagy fejlesztési folyamaton vegyenek részt:

  • közvetlen, visszajelző kommunikáció a trénerrel
  • páros és kiscsoportos feladatok
  • online, multimédiás, interaktív munkafüzet
  • közösen készített dokumentumok
  • szituációs gyakorlatok,
  • „felkészített” idegenekkel folytatott beszélgetések visszajelzéssel
  • home office kompatibilis.

Klasszikus, személyes classroom élmény

Hosszú éveken át éltünk át fejlesztéseket élőben, közösségben, osztályteremben. Persze ennek mindig meglesz a maga varázsa, még ha a szerepe – a technológia előretörése miatt – érezhetően csökkeni is fog a jövőben.

Bővebben a programról

Ügyfeleink